Rss

Friday 11 March 2011

Miténtudom és a pofátlanság teteje

Vagyis mittudomén, de drága főhősünk véletlenül sem beszéli helyesen még a magyart se. Azt most hagyjuk, hogy 99%-ra tuti hogy roma, már onnan is biztos, hogy rögtön tagadta, pedig meg se kérdeztük. Ő az új lakók férfitagja, az asszony meg Tünde, de ő annyira nem egy izgalmas teremtés.

Miténtudom viszont igen. Először is kitalálta, hogy ő kapott valamilyen emailt állásügyben, segítsek már neki válaszolni. Mondom szuper, fordítsd le hogy szerinted mit jelenthet, próbáld megírni a választ, én majd átnézem. Nem úgy van az, csináljam meg én helyette! Na mondom az nem játszik, mert a válasznak azért tükröznie kéne, hogy mennyire tud angolul. A végén még azt is kitalálta, hogy akkor magyarul írjam meg helyette. Mert hogy rossz a helyesírása. Szerintem meg inkább lusta vagy, de mindegy. Segíteni szívesen segítek, de más helyett nem dolgozom. Nagy nehezen kitöltöttünk egy jelentkezést mekis szórólapos állásra, de elég nehéz volt. Kérdezték az iskolákat, de Miténtudom még azt se tudta hova járt. Ráckevére! Köszi, ennyi elég is lesz. Szóval elég nyögvenyelősen haladtunk. A húsz perc alatt kitölthető jelentkezést több mint két órán át nyűttük. És nagyon, nagyon lefáradtam a végére. Egészen a pincéig :)

Amúgy már az email megnézésével is gondok akadtak. Ott van előtte a drága dell laptop, de használni azt már nem tudja. A keresőbe írta be az emailcímét. Így kezdődött. Hát képzelhetitek.

Meséltem, hogy de kár, hogy nem vagyok már itt 3 éve, mert a rendőrségnél van lógondozói állás, azt el bírnám viselni. Erre kitalálta, hogy ő majd jelentkezik, mert a lovakhoz ért. De nem hitt nekem, hogy a kitételek között ott van hogy 3 éve itt kell élni, meg azért angolul is kellene tudni. Persze elvárta volna, hogy jelentkezzek helyette. Hát mondtam neki, hogy keresse csak meg az állást, ha akar rá jelentkezni. Valahogy csend lett utána :)

G-nek amúgy van bőr a képén. Segítségét kérte D-éknek valamiben, de nem hallgatott rájuk, aztán itt kelt ki magából, nekünk, hogy ilyen-olyan f*szopók, meg dögöljenek meg, és ezt meg is lehet nekik mondani, amit én meg is tettem, azért mindennek van határa, aztán ezek után van pofája tőlük azt kérni, hadd fizesse a lakbért utólag, ne előre, mert anyagi gondjaik vannak. Azért elképesztő, mit hisznek magukról az emberek. 

0 comments:

Post a Comment