DE' meg A nagyon hívtak valami flashmobra, ami a Piccadillyn lesz, de én nem mindig vagyok ilyen spontán, hogy mostazonnal nekivágjak a nagyvilágnak, így nemet mondtam. Aztán A is lemondta, pedig ő már jórég megígérte, és DE' meg behisztizett, hogy végre elmehetne valahova, mert van aki vigyázzon a gyerekre, de neki nincsenek is barátai, szóval bizonyítékképp felvágtam magam az első buszra Stratford felé. Mire odaértem, kiderült, hogy A mégis jön, és hívták Program Dávidot is, aki tényleg Dávid, de a vezetékneve más, viszont programozó. Mivel csóró vagyok, DE' fizette az utazásom, elvégre ő akart annyira menni.
A flashmob amúgy abból állt volna, hogy meghatározott időben mindenki el kezd táncolni, miközben fülhallgatón keresztül hallgatja a hozzá passzoló zenét a telefonján, vagy bármin, így néma táncelőadás lett volna. Hát mindenki a jelre várt, szóval elég bénán jött ki az egész, és mi is csak a tömeget növeltük, de nem táncoltunk. Mondjuk zenét sem hallgattunk. Utána még sétáltunk, bementünk egy M and M's házba is, lőttünk fotókat, majd megkeresem őket, ha egyáltalán megkaptam. Ettünk is, aztán a Wetherspoonban kötöttünk ki ivászat céljából. Valamikor hajnalban értem haza, pedig csak át akartam menni vígasztalni a barátnőmet. Még szerencse, hogy másnap szabadnapom volt.
Az offomon sem tétlenkedtem, bemásztam a belvárosba, hogy a régi kollégáimmal összefussak egy kis vedelés keretében. Olyan jó volt őket látni, és tényleg örültek nekem. Sokat beszélgettünk, aztán mikor át akartak menni egy táncolós helyre, oda én már nem mentem, így is éjjel egyre értem haza, másnap meg meló. De annyira jól éreztem magam, kivételesen jól esett a szocializáció.
Mivel Farwa meghosszabbította a holidayt, így már a harmadik hétvégém telt nyitással. Nem mondom, hogy már kisujjból megy, de lényegesen ügyesebb vagyok, mint első alkalommal. Jobban be tudtam osztani az időmet, nem volt nagy kapkodás, és a kenyerekkel is sokkal gyorsabb vagyok. A kenyérrel ugye az van, hogy ilyen baguette alakú kis kenyérkék ezek, mint egy jól megtermett kifli. Előző nap még fagyasztott formában van, nagyjából virsli vastagságú és formájú, csak hosszabb. Ez kienged, aztán át kell tenni a sütőformába, a fémtálcára néha odarag, szóval marha sok vizet kell ilyenkor rápermetezni. Meg kell még előtte vagdosni, és különböző dolgokban meghempergetni. Így mennek a kelesztőbe, aztán onnan a sütőbe. A sajtos tetejűt sütés előtt kell megszórni. Csak hogy tudjátok, hogy megy ez. Amúgy rém izgalmas ennek a logisztikája, csak én folyton féltem, mert akármelyik fázist basszuk el, nem nagyon van javítási lehetőség, mivel csak annyi kenyerünk van, amit előző nap áttettek a fagyasztóból a hűtőbe. A fagyott tésztával túl sokat nem tudunk kezdeni aznap.
Van egy új lányzónk, Misbah. Na a kis töltöttgalamb nagyon aranyos csaj. Aranyosan lóg a haja az előkészítő pultra. Aranyosan tehénkedik arra a pultra a szőrös karjával, ahol a szendvicsek készülnek. Aranyosan veszi fel a leesett kést a földről és aranyosan vág utána vele kenyeret. Aranyosan nyomja le a kesztyűs kezével a szemetes tetejét és aranyos nyúl utána vele a szalámihoz. Amúgy semmi baj nincs vele, aranyos.
Egyik nap arra mentem haza, hogy a Zigóta (új lakó, de nagyon nyomi) szereli le Miténtudomék ajtajáról a kilincset. Mert az apjuk ám okos volt, hogy buszon hagyta a kabátját a kulcsokkal, és elvitte a kulcsot, a terhes asszonka meg nem tudott bemenni a szobájukba így. Aztán felvilágosítottam, hogy a kilincset aztán hiába szereli le, az ajtó attól zárva marad. Eltelt kis időbe, míg felfogták. Az persze nem jutott az eszükbe, hogy felhívják D-t, akinek minden kulcsból van másolata. Szóval akármennyire sem kedvelem őket, azért a várandós nőci mégse aludjon a konyhában, míg valamikor hajnaltájt haza nem esik a zura, így elmentem én a pótkulcsért, hogy be tudjon menni, mert már a csavarhúzóval feszegették az ajtót. Az biztos, hogy az ész viszont nem feszegeti az ő fejüket.
Én csak jól jártam, mert kaptam palacsintát és jól lelekvározhattam magam.
0 comments:
Post a Comment