HAT - Félelmek

Fejlemények: most már ezer százalék, hogy 28án reggel indul a mandula, Zoli meg tudta oldani, szuperovics. Valamint vasárnap jönnek a maradék apróságokért. Tehát az utazási része nagyjából megszervezve, letudva, már csak egy cím hiányzik a boldogságomhoz.

Milyen izgi ugye, hogy velem együtt izgulhattok? Ja persze.. ;)

A neheze persze majd megérkezés után kezdődik, de az a híd még odébb van ugye..

Na és ha már itt tartunk. Tudom ám én, hogy nem lesz minden fenékig tejfel, meg az élet nem lesz habostorta, koktélcseresznyékről meg álmodozni sem merek. Szóval vannak félelmeim, ami azt hiszem természetes, de lehet hogy mástól parázok, mint a legtöbb ember tenné. Fene tudja. 

Az elsődleges félelmeim tárgya: a humanoidok. 

Para1: Nem szeretem a tömeget, ez ilyen default skill nálam, ami vicces lesz Londonban, mert nem éppen a kihaltságáról híres, de hát hiába vágyom én egy jegesmedvéktől nyüzsgő inuit közösségbe, ahol a jégkunyhóink mérföldekre lennének egymástól, most Londonnal kell beérnem. Tehát ez nagy para, hogy mennyire fog kikészíteni a tömeg, a sok ember, a nyüzsgés. 

Para2: Lakótársak. Na, azok is emberek lesznek ugye. Világéletemben szűk körben laktam, a legtöbb ember a lakáson belül 3 fő volt, velem együtt, de a legtöbbször már az is sok volt nekem. Bezzeg macskából tíz se lenne elég! Fene a pofámat! Idegennel sem laktam még együtt, albérletben is csak egyszer volt lakótársam, ha nem számítom LD-t, meg Zanzát, akiket rövidebb időre befogadtam. Igazából őket se bírtam sokáig elviselni, de ez nagyrészt nem az ő hibájuk volt. A régi belgiumi hétvégén voltam csak hasonló szállón, mindenkinek saját szoba, fürdő-wc-konyha közös terület, ott az első turnust el tudtam viselni, nagyon jó fejek voltak, szerettem őket, a másodiktól meg a víz is levert, valahogy a 18-19 éves bulizós spanyol leányzók életstílusa nem jött be, sem a zenéjük, amiktől nem tudtam sokszor aludni. Valamiért véletlenül sem Loreena McKennittet akartak hallgatni full hangerőn. Nem is értem. Szóval nem tudom hogy fogom viselni ezt a közösségi életet. Az ember csak reménykedhet, hogy jófejek között fog lakni, én inkább rettegek, hogy bunkók közé keveredek, illegális drogtanya lesz a pincében és vennem kell egy kétszáz kilós széfet, amit az ajtó elé tolhatok éjszaka :)

Amúgy az effajta közösségi életnek megvan a jó oldala is, mégpedig hogy én nagyon hajlamos vagyok begubózni, itt miskolcon is hetekig nem beszélek senkivel, max a boltban köszönök, vagy épp szólok, hogy valaminek rosszul van kinn az ára, a kommunikációm 99%-át a net teszi ki (kivéve ha bezsongok és eltűnök mindenki szeme elől ott is). Szóval a végén még kiderül, hogy akár jó is kisülhet ebből.

Para3: Közbiztonság. Na igen. London nem kis város, nem kevés emberrel, ergo nagyobb az esélye az embernek, hogy valami történik vele. Természetesen már be van magolva a crime map, mert én ilyen vagyok, tudom, hogy az atm-es és bankkártyás csalásokat román bandák csinálják, a fű a vietnámiak kezében van, a lányokat meg tán szerbiából hozzák, a yardie-kat meg messziről el kell kerülni, tanulmányoztam a londoni és angilai futballhuligánokat is, hogy ne tévedjek rossz helyre rosszkor, rossz színösszeállításban, de mindenre ugye nem készülhetünk fel. Mindenesetre van sípom, ami úgy szól, mint a rendőröké, és viszem magammal az ősrégi fafaragómat is, biztos ami biztos :)

Para4: Közlekedés. Egyrészt a tömeg miatt utálok tömegközlekedni. Másrészt folyton eltévedek mindenhol, a tíz éve bejáratott útvonalon is. Nos ilyen antitálentum lévén rendesen félek a londoni közlekedéstől. A nagyobb bajom az, hogy míg pesten meg lehet csinálni, hogy az ember legyalogol 3-4 metrómegállót, addig Londonban ez öngyilkos küldetés lenne. Mire a célállomáshoz érnék, addigra vagy éhen halnék, vagy elfogyna a lábam.

Para5: Cicák (és egyéb tulajdon). Állandó rémképem, hogy valaki illetéktelenül behatol a szobámba a távollétemben (ennek a gondolatától is már kitör a frász rajtam), nyitva felejti az ajtót, a cicák megrémülnek, kiszaladnak, aztán valahogy kijutnak az utcára, és a többibe már belegondolni sem merek. Vagy épp olyan lakókat fogok ki, akik nem örülnek a macskáknak, és bár ők a szobából nem nagyon lesznek kiengedve, mert én ilyen irigy vagyok, nem osztozkodom, mégis bacca a csőrüket, és szintén illetéktelen behatolás keretében megmérgezik őket. 

Az emberek gonoszok na, én ezt tudom jól, a félelmeim nem alaptalanok, de kétségkívül eltúlzottak. Az első pár hétben úgyis beáll minden majd, kiderül majd, hogy milyen emberekkel lakom együtt, milyen lesz a környék, és a paráim beállnak majd alapszintre.

Ami fura viszont, hogy nem félek a nyelvtől, a kultúrális különbségtől, hogy lesz-e állásom és hogy milyen. Fura egy szerzet vagyok mindenképp :)