ÖT - ítéletidő és kései örömök

A mai részben kiderül, hogy főhősnőnk (én) későn érő típus, sofőri engedéllyel utazott ingyen a tömegközlekedési eszközön, vásárolt, valamint az állatorvosok még mindig cukik és jófejek, és végül, a cukkini egy hasznos dolog.

Az úgy volt, hogy mindent szépen kiporcióztam a cicáknak, hogy indulásig legyen elég, nade én hamarabb szándékoztam elhagyni az országot, így mindenből kifogytunk, durván, egy héttel az indulás előtt. A kaját még meg tudtam oldani, igaz nagyon drágán, de a csomósodó bioapámkínja almot, azt nem lehet kapni mindenhol, ergo elmentem a Corába. Hozzá kell tennem ehhez, hogy én NAGYON nem utazom, eddig csak két-három villamosmegállónyit tettem csak meg mindig a városban, azt is gyalog. Így aztán hamar kiderült, hogy a miskolci vonaljegyeknek van lejárata, február 28(29), amiből az jön, hogy a két jegyből csak egy volt használható. Nasebaj, a buszon veszek visszafele újat, 350 ft, ez van.

Természetesen a 44-es, ami elvisz a Coráig, csak félóránként járt akkor, és persze hogy az orrom előtt ment el. Nem is én lennék. Nade teljesen jól megérkeztem végül, becaplattam a Fressnapfba, vettem almot, kaját a következő párnapra, és még utána is kicsit, hátha nem lesz időm az első pár napban olyanokkal foglalkozni, mint a bevásárlás, és kaptam nagyon olcsón egy picike alomtálcát, ami azért jó, mert a ketrecbe a kis ajtón keresztül is befér, tényleg nem foglal nagy helyet, így út közben is lehet alkalmuk a dologra, 24 órán keresztül senkit nem lehet kényszeríteni, hogy tartsa vissza. Amit egyébként használnak itthon, az ilyen megabrutálnagy, tetővel, mindennel, mert folyton szanaszét szórják az almot, kikaparják, szóval az nem fér be a ketrecbe, kivenni meg nem fogom tudni őket ecélból. Világgá is szöknének ijedtükben.

Mire hazaértem, meg akartam dögleni a melegtől, állítólag 22 fok volt itt, szerintem volt az negyven is. Nem is értem, hogy merészel ilyen idő lenni ősszel. Rémes.

Közben még megtudtam, ahogy összeraktam az információ morzsákat, hogy D akkor tűzött el nyaralni, amikor beszéltünk telefonon, valamilyen jegyvásárlást magyarázott, hogy épp oda mennek, és kiderült, hogy azon nyomban el is utaztak, szerencsére rettentő sok infóval ellátták A-t, még macskakaja árat is kellett volna néznie (ismét meghatódtam), de azzal tisztában vagyok, szóval megúszta. Állítólag estére lesz címem is végre, ami tökjó.

Kis pihenő után nyakamba szedtema várost ismét. Ennyit én még nem utaztam egy nap, mármint itt Miskolcon. Először kitaláltam, hogy gyalog teszem meg az utat a macskaszerelőig, végülis csak 3km, és egyenes út, aztán mikor elindultam, valahogy inkább meggondoltam magam, mert fel van túrva a város, a nap lemenőben volt már, mindenhol mindenféle kupacok, kőhalom, téglahalom, homokhalom, betonhalom, amik mögé mindenféle perverz alakokat képzeltem, voltak még nagy bokrok, susnyás és lepusztult épületek, úgyhogy inkább a villanyospotlót választottam. Jóvanna, beszari vagyok, elismerem. Itt azért mélyen magamba néztem, és elgondolkodtam azon, hogy vajon Londonban mi a frászt fogok csinálni, ha a miskolci buckáktól berosálok, de ez majd kiderül ott :)

Az állatorvos még mindig rendkívül mosolygós és kedves volt, szerintem egyszer valami nagyon vicceset láthatott és úgy maradt az arca. Megkereste a cicák titertesztjét, ami már február közepe óta ott várt, én meg elfeledkeztem róla rendesen, de megvan, ez a lényeg, aztán kitöltötte az útleveleket, megkaptam a féregtelenítő tablettát és a kullancselleni csöppentőt, kitaláltuk az időpontokat, hogy mikor mit kell beadnom nekik, mert ilyen óraszerinti időkorlátok vannak, aztán nagyon megörültem, mert lehetett kártyával fizetni, és az utolsó fillérjeimet őfelségükre költhettem.  Hazafele a villamoson a sofőrbácsi nem tudott volna visszaadni az 500osomból, azt mondta, majd a buszon veszek jegyet (ami a pótló, mert a vonal felét most újítják fel, ott busz jár), a buszon meg, ami késett sokat, a vezetőbácsi csak legyintett, mikor a pénzt mutogattam, kifejezetten el lettem hessegetve, szóval hazafele ingyen utaztam. 

Amúgy meg képzeljétek el, most múlt két éve, hogy itt lakom, épp elköltözőben vagyok, erre nem most kezdek szóba elegyedni a sparban a pénztárossal, meg a szomszéddal? Egy ideje már köszönőviszonyban voltunk, hangsúly a viszonyon, mert ez már nem sima köszönés volt, lehajtott fejjel, félrenézve, odaköpve, hanem messziről egymásra kurjantós, integetős, mosolygós dolog. Sőt, egy-két fiú (ezeket én hogy nem vettem észre eddig?) az ajtót is kinyitja előttem, vagy a folyosón félreáll a bicajjal, hogy elférjek, elnézést kér, viccelődünk, stb. És ugye most kell megtudnom, hogy a kedvenc pénztárosomnak kiscicái vannak, stb. Rémes vagyok.

Ja igen, említetettem a cukkínit.