A specialista, képekkel

Nem, nem, nem Stallone-film. Eljött a nap, hogy eljutok végre a neurológushoz. A kórházban kezdtünk, rendben  és időben odaértünk, de az valami hatalmas és nagyon gyönyörű kórház, majd lesznek képek. A neurológus szépen figyelt, kérdezgetett, tetszett neki a fejfájásnaplóm, bár nem az elejétől vezettem. Mindenféle gyakorlatokat kellett csinálni, mint a részegeknek, a végén arra jutott, hogy ez migrén, és akkor eszembe jutott, hogy volt ám ilyen anyámnak is. Na, amúgy ezért nem működtek a fájdalomcsillapítók, mert van ami jó sima fejfájásra, de a migrént csak erősíti. Hát honnan tudhattam volna ugyebár. Felírt 2 gyógyszert a fejemre, egyet a gyomromra, mert ugye refluxom van, szóval védeni kell, meg még egyet szédülés ellen, de azt nem váltottam ki, mert nem volt annyi pénzem, és nem dolgozom, ergo annyit szédülhetek, amennyit akarok. Egyelőre. Előírt még vérvételre is, azt gyorsan meg is csinálták, lecsapoltak vagy négy fiolával, meg lesz majd MRI is, arra majd postán küldik az időpontot, ide kell visszajönni. Tehát a diagnózis: migrén. Szuper.


A neurológus, meg minden után körbejártuk a kórházat, mert tele volt festménnyel, csudi tárgyakkal, még egy minikiállítást is megnéztünk. Széjjel fotóztam magam. Utána ismét elrobogtunk a Hájdeparkba, most megvizualizáltuk a Winter Wonderlandet sötétben is, tömegben. Szegény V előző életében dodzsem lehetett, mert mindenki nekiment, vagy fellökte, folyton rossz helyen volt. Aztán onnan még sétáltunk egyet az avarban, aztán az esőben, de nagyon sokat röhögtünk, és nagyon eláztunk, de azért jó volt. Reggel fél11kor indultunk és este fél10re értünk haza, leszakadt a lábunk már, és átáztunk, átfáztunk, de annyit és annyit ökörködtünk, hogy nagyon jó volt ez így.