Rss

Wednesday 31 August 2011

Főleg Terminátor

Terminátor visszatért, hát megígérte ugye asztalavisztabébi, de elég idegbeteg módjára csinál mindent. Nem volt jó kedve, csak úgy csapdosta az edényeket mosogatás után a szárítóba, csoda hogy nem törtek el. Aztán tízkor bevette magát a fürdőbe, és olyan robajjal volt ott benn, hogy azt hittük szétveri a falakat. Mintha delfineset játszana, és ő lenne a palackorrú, és vidáman ugrálna át a kád fölé helyezett tüzes karikákon. F meg kénytelen füldugóval aludni, olyan hangosan horkol. De az tényleg durva, időnként áthallottam a szobámba. Két ajtón keresztül! Persze erről nem tehet, ez már csak hab a tortán.

A füldugós eset előtt még összekaptak a fiúk, mert amíg F aludni szeretett volna éjszakai műszak után, Terminátorunknak zacskóval kellett zörögnie, meg fülhallgató nélkül hallgatnia a laptopot. Erre az volt a reakciója, hogy akkor talán aludjon ő is délig? Szóval ennek is vág az esze. 

Megkértük szépen, hogy ne úgy fürödjön már, mint egy bálna, vagy akkor menjen korábban, mert felriad az egész ház tőle. Itthon van egész nap, de neki akkor kell elmenni, amikor mindenki alszik már, és tényleg nagyon pancsol, a delfines verzión kívül nincs más ötletünk, hogy mit csinálhat. Egyik nap el is dugult neki rendesen, felviszem neki a pumpát, mert eszébe se jutott megkérdezni, hogy van-e, erre azt mondja, nem kell, már megvárja, míg lemegy. Mondom az jó, de talán más is szeretne tusolni még idén.

A kádat maga után természetesen nem mossa ki, fekete foltok maradtak rajta végig körben, pfuj, gusztustalan.

Nemcsak vele van gond amúgy. D meg a bejárati és a tolóajtó között szokott cigizni úgy, hogy el se húzza a külsőt, meg oda is hamuz, és nem takarítja fel. Itt tényleg ilyen igénytelenek laknak? Ráadásul pont az ajtók felett a fürdő, így ha nem húzza el, az összes füst felszáll, és olyan, mintha a fürdőben dohányoztak volna. Bleee..

Napi mancs



Sunday 28 August 2011

Baglyok a játszótéren

Terminátor pár napra elutazott, így újra csendes lett a ház egy időre. Közben kiderült, hogy mégiscsak a kapott telefonszámmal van a gond, és nem azért nem veszik fel, mert holiday-en van a hr-es. Sikerült felhívnom a hotel központját, és ott megadták a jó számot. 

A játszótéren közben sátrak nőttek, meg felfújható ugrálóvár is lett, és simogatnivaló baglyok meg keselyű is.

Saturday 27 August 2011

A baleset

Ahogy rájöttek, hogy együtt alszanak, rögtön utálatot színlelve az ágy két végébe költöztek. De már mindegy, már van bizonyíték, hogy mégis bírják egymást:)

Tuesday 23 August 2011

Terminátor és a kert

Az új lakót okosabbnak hittem. Fura, hogy ötször mondok el valamit, de csak hajtogatja a magáét, mintha nem is hallotta volna, hogy mit mondok. Persze ez még nem jelent semmit. J szólt neki, hogy picit halkabban járjon, mert leszakad felettük a plafon. Annyira vékonyak a falak, hogy simán lehallatszik hozzájuk a beszélgetés is.

Vettünk egyfontosban fűvágót, meg metszőollót, hát olyan is. De egy fontot megért kipróbálni. A napelemes lámpa pl tök jól működik. Szintén egy fontért. J-ből és a vásárlásból egy ideig elegem lett, egyszerűen elfáradtam, annyiszor mentem vele ajándékot nézni a másik lányának. Nagy nehezen sikerült kiválasztani, megvettük, szuper, többet boltot nem akarok látni:))

Friday 19 August 2011

Zigóta költözik

Zigóta amúgy tényleg ostoba. Miután DÉ-ék keresték, hogy mi van a lóvéval, csak utolérték. Kérdezik, hogy tud-e fizetni, hát nem, akkor elköltözik-e, igen. Jólvan, add ide a kulcsot. És ezek után hazajön és elmegy aludni. Mondta, hogy DÉ-éknél volt, le kellett adnia a kulcsot, de nem tudja, hogy most mi van. Egyszerűen nem fogta fel, hogy el kell akkor költöznie. Ő szépen elment aludni, mert melóból ment amúgy DÉ-ékhez. Ki se lehetne találni ilyen ostobát, komolyan mondom. Úgy szóltunk neki másnap, mikor végre felébredt, hogy ugye tudod öcsipók, hogy ki vagy rúgva? Tényleg? És rácsodálkozik!

De gyorsan kellett pakolnia, mert 1-re már itt volt az új lakó, egy idősebb ürge. Hogy 3 táskát miért tartott fél délelőttbe összepakolni, azt nem tudom. Persze sajnálom a kölyköt, de magának kereste a bajt. Ha szól előre, hogy gondja van, vagy kér haladékot, máshogy alakult volna, de ő csak sodródott jobbra balra. Nem hiszem, hogy itt lenne a helye. Az ágyneműt nem tudta magával vinni, amit megvásárolt, mikor beköltözött, de nem ám itt hagyta volna, hogy később elviszi, hanem bevágta a recycle kukába, amit emiatt nem is vittek el. 

Az új lakónak rajzoltam térképet a környékről, hogy hol vannak a boltok, stb, eddig közvetlennek tűnik, de J-éknek nem szimpi, lehet hallgatnom kéne rájuk, eddig nem sokszor tévedtek. Miténtudom is végre elvitte a bicajt.

J közben azon gondolkodik, hogy otthagyja a hotelt, mert olyan házisárkány a főnök, egyszerűen hülye picsa. Volt hogy nem tudott mibe belekötni, erre tollal húzott csíkot a lepedőre, és lehetett cserélni. És én oda szeretnék menni. Szóval ha elmegy, akkor nem fog tudni segíteni bejutni. Na de majd kiderül.

Nem olyan közel van egy román bolt, ahol rettentő sokféle kaját lehet kapni, de a lényeg, hogy mákot is, ami itt nem mindennapos. Gyalog húsz perc, szóval annyira nem vészes, és tényleg irtó nagy a választék! Valamint kaptam egy farmert ajiba, mert J-re nagy volt, V-re kicsi, én meg belefogytam. Van rajta csilivili zabszalma, vagyis egy pillangó kövekből, de ez még az elmegy kategória. Végre van egy nadrág, ami jó rám.

Tuesday 16 August 2011

Álláskeresésből tanfolyam és vírus

A nagy álláskeresésben belefutottam egy féligmeddig átverésbe. Leadtam jó pár hírdetésre a jelentkezésem. Még irodai munkára is, ahol nem kértek feltétlenül excellent Englisht. Egy próbát megér, hát mit veszthetek? Hívtak is, de elég gyanús volt, hogy nagyon nagyon akarnak engem, utána néztem, és később tőlük is megtudtam, hogy hát nem, ők nem agency, ők nem adnak munkát, de tanfolyamot igen, és csak most csak nekem olcsóbban, akár részletfizetésre is, és majd ha megokosodom a tanfolyamaikon, akkor jobbnál jobb állást kaphatok. Csak menjek be, találkozzam velük, és mindenki nagyon hepi lesz. Én meg szegényebb pár órával és öt fonttal, mert annyi lett volna az utazás. Le is kellett később tiltanom a számot, mert állandóan hívtak, napi 5x is. 

Egy másik alkalommal meg jön egy válasz, töltsem le a jelentkezési lapot. Csak épp az egy exe file. Gyanús volt, D szerint is vírus lehetett. Aztán egy tök másik jelentkezésemre teljesen tök ugyanezt a szöveget kaptam meg, csak más volt az "író" meg az agency neve, és máshonnan kellett letöltenem az application.exe-t. Na erre már a gépem is vijjogott, hogy vírus, szóval egy időre befejeztem a gumtree-s álláskeresést. 

Közben a kis Zigótánk már egy heti lakbérrel lóg, meg a mostanival, de nem is jelentkezett D-nél, hogy mi a helyzet, és nem is tudják utolérni. Amúgy ők meg mennek tengerpartra lakást nézni, olcsóbb a lakhatás, és D onnan is tudja a céget vezetni. Hívtak is, hogy menjek velük, de akkor még azt hittem, hogy a telefonáló egy agency, és aznap akartam bemenni a központba. Szóval ezzel az erővel elmehettem volna a tengerpartra is, és jól is érezhettem volna magam. 

J meg már háromra főz, kettejükre, meg a csóróra, vagyis rám :) Kötelező jelleggel ennem kell velük. Mostanában amúgy szerencsére az a legnagyobb gond a házban, hogy D hangosan közlekedik, és Zigóta tök idióta, de semmi igazán érdekes nem történt, mióta Miténtudomék nincsenek a képben. Brühühü. Ja, de, annyi, hogy itt hagyták a rozsdás bicajukat, odaláncolva, és útban van, de erre azt mondta, hogy majd elviszi, ha akarja. Szóval nem lett jobb fej:)

Monday 15 August 2011

Please don't stop the music!

Thursday 11 August 2011

Dögrovás és forradalom

J ugye megadta a hr-es telefonszámát, de az automata mindig azt mondja, hogy ilyen szám nincs. Közben kiderült, hogy holiday-en van, de a főnök sincs benn, szóval egy darabig nem lesz felvétel, amíg vissza nem jönnek. Addig is lesz valahogy.

Az új párral nem hiszem, hogy gond lenne. A lányt elkápráztattam Kokival, szóval ő megvéve. 

Közben itt elkezdődtek a zavargások, amikről én semmit nem tudtam, szóval augusztus 7-én szépen elmentem segíteni D-nek, azaz átmentem pár házba és lista alapján összeszedtem a lakbér. Közel 1500 fonttal sétálgattam nem messze a zavargásoktól. Mikor hazaértem késő este, és megláttam a híreket, hát beremegett a lábam, hogy megúsztam a dolgot. Azért időnként piszok nagy mázlim van. De azért nem akkora, hogy ne betegedjek le, valahol valamit összeszedhettem, mert éjjelre már 39 fokos lázam volt.

Sunday 7 August 2011

Napi mancs

Az a nyelvszerkezet :D

Friday 5 August 2011

Koki ül a kertben

Mindig is tudtam, hogy az állatoknak varázserejük van, nemrég Koki bizonyított. Egyszer csak kisomfordált a lábam alatt, és beleütközött E-be, aki eddig magától soha nem beszélt, harapófogóval kellett kihúzni belőle mindent, de most megszólalt, és természetesen elolvadozott a legújabb Houdini csemetétől. Teljesen levette a lábáról a kis sármőr, de ezen én nem csodálkozom, igazi szívtipró a kis plüssmancs.

Zigótánknak sikerült a háztartási szemetet a recycle kukába dobnia, pedig más a színe, és hatalmas piktogrammok vannak rajta, meg mondtuk is, hogy az mi, de ennek lehet beszélni. Egyáltalán hogy jutott el Londonig? Bécsbe indult és itt kötött ki? 

Irtózatos meleg van amúgy, majd' megdöglök. Kokival kimentünk a kertbe picit. Megkapta a hámot, meg kapott hosszúpórázt, hogy ne tűnjön el a susnyásban, és jól megsétáltattam. V persze szintén olvadozott, agyon simogatta. Amúgy tök aranyos volt, először nem mert a fűre lépni, csak szaglászta, és folyton vissza akart menni a szobába, de aztán rájött, hogy ez milyen csudajó dolog, bemászott a kert közepére és ott fetrengett a füvön, amiben szinte eltűnt. Persze fotóapparátot elfelejtettem magammal vinni, de majd legközelebb. Megbeszéltem V-vel, hogy néha lehozhatom a cicát, ő szinte követelte, szóval ebből nem lesz gond :)

A rám szakadt szabadidőben angolozok főleg, meg próbálom kialudni magam, és természetesen cicázok ezerrel. Az angoltanulás nagyrészt sorozatnézésből áll, ahhoz legalább van türelmem, és azzal is sokat lehet tanulni. Melót is keresek, J is adott telefonszámot, végső esetben megyek én is takarítani. A munka nem büdös, csak mindig elmegy az önbizalmam és azt hiszem, semmire se vagyok jó:/ Így elég nehéz munkát találni. 

Thursday 4 August 2011

Napi mancs

Macska yoga :)