Eltelt az ötödik hét is. Repül az idő, főleg ha az ötből háromra nem is emlékszel.
Kivételesen nem kellett sokat várnom most, a nővérek és Darius jelentése meggyőzte a profot (mint kiderült, az professzor, aki szokott lenni), hogy nekem az a normális, ha nem mászkálok kifele. Azért persze nem tetszett neki, de ez már nem kifogás arra, hogy miért nem engednek haza. Viszont így más kifogás nem maradt és úgy döntöttek, hogy hazamehetek. Ha már bekészültem a játékkal, hát megmutattam, ők is el voltak ragadtatva, mondták hogy majd valaki felveszi velem a kapcsolatot, talan a Care Coordinator én nem kaptam elérhetőséget, szóval nem hiszek a dologban, hogy megkeresnek majd (ma már július 7 van, ha eddig nem kerestek, már nem fognak), meséltem az anyagi gondokat, meg hogy megigényeltem két segélyt is, egyikről nem tudok semmit, meg jár vissza adó, de arról se tudok semmit, mondták, hogy valami Jenny a welfare officer, ő segít ilyen ügyekben, de majd megadják a részleteket.
Aztán egy nőcinek külön be kellett mutatnom a játékot, nagyon érdekelte, azt mondta, majd behívnak, hogy bemutathassam más OT (occupational therapist)-nek is. Persze ez se történt meg azóta.
Mondták, hogy vacsi környékén kapom meg egy hétre a gyógyszereimet, meg az elbocsátó szép üzenetet, szóval addig tuti maradok. Mivel nincs pénzem és a vacsit már kipipáltam és csokispuding lesz, csak utána vagyok hajlandó távozni.
Addig megcsináltam a játékot exceltáblázatban. Na erre aztán tényleg büszke vagyok. Aztán átjött egy nőci az Opalról, hogy a lítiumról csevegjünk. Kaptam egy lila kártyát, amit magamnál kell tartani, hogy mindenki tudja hogy lítiumot szedek, meg egy füzetkét, amiben infók voltak róla, meg mit kell csinálni ha baj van (hányás, hasmenés, kiszáradás pl nem ajánlott, mert nagyobb lesz a lítium szintje így a vérben és az toxikussá válhat, meg ilyenek), valamint egy másik füzetkét, amiben vezetni kell a háromhavonként esedékes vérvétel eredményeit, meg a másik hathavisat is, ahol a fontosabb szerveket ellenőrzik, hogy nem károsodtak-e a lítium miatt. Ő megadta kit kell keresnem majd, de nem akartam telefonálni, mondtam hogy másnap visszajövök személyesen beszélni azzal a Jennyel, meg hozom a papírjaimat is, úgy könnyebb segíteni.
A papíron azon kívül, hogy visszaélés esélye miatt nem kaphatok két hétnél hosszabb időre elegendő gyógyszeradagot, ott állt végre feketén fehéren, nem csak bipoláris zavarom van, hanem borderline személyiségzavarom is, aminek a másik neve (legalábbis angolul), hogy érzelmileg instabil sz.z. Na ezért nem tudom túltenni magam a rossz dolgokon és ezért nem volt hatásos csak ideig-óráig, hogy csak a bipoláris zavart kezelték. És ezért kell mennem majd pszichoterápiára, ami valamikor szeptemberben fog kezdődni.
Amúgy mivel pénz nem volt nálam, csak 40 penny, kártyám Simonnál, írtó nagy szerencsém volt, hogy pont 1.40 volt az oysteremen, így csak kicsit kellett gyalogolni és aztán buszozhattam haza.
A cicák nagyon hiányoztak!!! Jól megdögönyöztem Kokit, meg összevissza puszikáltam a kis orrát, szegénykém, szerintem először azt se tudta, hova fusson előlem:)
Simon jó későn jött haza, szerintem full részegen, mert felébredtem, hogy nem talál bele a kulccsal a zárba. A kanapén aludt, persze égő villannyal, mert ő így takarékoskodik.
0 comments:
Post a Comment