Tegnap reggel szokás szerint ajtócsapkodásra ébredtem. Ilyenkor mindig megfájdul a fejem, ha nem magamtól kelek. Az MRI eredménye végre megjött, normális lett, marad a migrén diagnózisnak. Kíváncsi vagyok, hogy a kisagyas dolgot látni-e rajta, vagy sem. Mondjuk ha igen, akkor lehet írták volna. Most így akkor nem tudom, hogy van-e vele valami, ahogy anno a magyar neurológus mondta, vagy sincs. Lehet hogy kérek inkább róla másolatot, aztán kiderül.
Este jó hangulatban sikerült beszélgetni a fiúkkal, mikor már csak ketten voltak, felhoztam az ajtó témát, ne már mindig csak csapkodás után kapjam el őket, beszéljük meg rendesen, felnőtt emberek módján. De egy mondatot nem mondhattam végig, megint azzal jöttek, hogy de hát sietnek, hát akkor vizsgáltasd ki magad, mert nem normális, ha már akkor kell rohanni, amikor majdnem késő. Meg hogy nem direkt csapják be, de szokjam meg, mert be fogják csapni, csak felesleges köröket futunk, mert ők nem lesznek halkabbak, én majd szólok, ők viszont szarnak rá, szóval a legjobb ha megszokom, nem is érdemes erről beszélni.
Hát az agyam eldobom.Normálisan meg akarom beszélni a dolgot, hogy lássák, nem azért szólok az ajtók miatt, mert jobb dolgom nincs, hanem mert hónapok óta migrénem van, és zavarnak a hangok, de ez még anélkül is elviselhetetlen lenne, de nem, ne beszéljünk róla, mert ők úgysem fogják becsukni csendben. Az ilyen viselkedésen mindig nagyon kiakadok, most sem volt másképp. Ott is hagytam a konyhába A-t, aki folyton lehurrogott. Tényleg felesleges bármit is mondani.
Ma meg mentem megint a pszichofráterhez. A reggeli boldogbogyó adagomat megduplázta, meg majd gyógyszerek mellett ki kéne próbálnom a beszélgetős terápiát. Hát nem vesztek fele semmit, legfeljebb gyakorlom az angolt. Nem csoportterápia, szóval nem kell csak egy idegennel megosztani a problémákat.
Délután épp J-vel és V-vel beszélgettem a konyhában, mikor M úgy csapta be az ajtót fenn, hogy csak néztünk össze, ez mi volt, és J szólt is M-nek, hogy igazam van, mert ha ez így lehallatszott, akkor nekem milyen lehet fenn azt hallgatni. Erre azt mondta, hogy nincs most olyan hangulatban, hogy szórakozzon az ajtókkal. Hát én sem vagyok sokszor, mégsem csapkodok. Sosem lesz már csend, amíg ezek itt laknak:/
0 comments:
Post a Comment