MÍNUSZ EGY - Nem utazuuuunk! Vagyis de, vagyis...

29-én reggel 5-kor csekkolták a papírokat a komp felé. Először csak megnézték hány ember van, ki kicsoda. A következő pontnál pedig ellenőrizték a cicák papírjait. Ekkor tartottam az autós utazásom 22. órájában. Az a hír járta eddig, hogy nem nagyon kérik a papírokat, sokszor elég volt meglobogtatni, hát az enyémet elvették, megnézték, aztán közölte a nőci, hogy bizony nem jó a cicáknak a kullancskezelés időpontja, mert lejárt (erről később), és hogy találkozzak a supervisorral, aszongya ott. 

Nos a francia akcentusú angol érdekes volt, ráadásul nekem magyarul sem lehet irányokat magyarázni, de azért megtaláltuk. Ott még azt hittem van esélyem. 

Supervisor bácsi nem volt túl kedves, neki is rémes franciás angolja volt, ráadásul hadart, és addig értettem, hogy bizony én sehova se megyek, se a cicák, mert a kullancsos kezelés időpontja lejárt, ugyanis a Királyságba lépés előtt minimum 24, maximum 48 órával kell megkapniuk, mint a féregtelenítést is. Nem lehet tenni semmit, ezt el kell intézni, és azt követő 24 órával később újra próbálkozhatok kompozni. Mikor rákérdeztem, hogy ez mennyi lehet, közölte hogy nem tudja, de talán a két cicára úgy 100-150. Euro. Aztán ott már nem értettem, hogy mit mond, mert eddig is koncentrálnom kellett, de most már ha magyarul dumált volna, se fogtam volna fel, csak ugyanennyit: blablablablablaaa.. Szerencsére Laci jött velem, neki még elég jó az angolja, és innentől átvette a figyelést, meg közben próbált nyugtatgatni. Annyit tudtunk meg, hogy elmesélte az ürge, hogy hol kell várnom, ami tíz perc múlva, vagyis fél 6kor nyit, meg hogy a többieket megvárja a komp. Közben engem lehúztak a jegylistáról, ami online csoportos jegy volt, ezzel megszűnt létezni a jegyem, hiába fizettem már ki, kitöltött az ürge valami formanyomtatványt, amire a nevem és a címem kellett, mind a magyar, mind az angol, de ugye előbbi nekem már nincs. Erről gőzöm sincs mi volt, mert én nem kaptam belőle.

Laci elnavigálta a kisbuszt oda, ahol nekem várni kellett, lepakoltuk cicákat, meg pár táskát még, és abban maradtunk, hogy a címem úgyis tudják, ott engem várnak, tehát lesznek olyan kedvesek és drágák, hogy nélkülem pakolják ki a cuccaimat a szobámba. És bakker ezer szerencse, hogy szinte minden dobozra ráírtam a nevem, telefonszámom és az angol címem! Csak pár dologról maradt le, de azt meg mondtam külön. Még számot cseréltünk Lacival, hogy tudjuk tájékoztatni egymást, hogy mi van, aztán bevackoltam magam az épület tövébe, és közben nem tudtam, hogy mit kell csinálnom, mikor és hol és hogyan. Először azt hittem, hogy van itt egy kikötői, saját bejáratú állatorvos, és azt várom, hogy kinyisson (a kiírásokat még akkor nem volt idegrendszerem nézegetni, sőt, észre se vettem őket), ő elintézi a dolgokat, és aztán későbbi komppal mehetek. Próbáltam nem kétségbeesni, mert itt még bizakodtam, hogy egyszerű lesz.

Tehát 05:21 volt a pontos időpontja, hogy végleg a szemembe tolták, hogy bizony én ma nem utazom. Miután  búcsút vettem a többiektől, akik enyhén döbbent képpel haladtak el a messzeségbe, hát vártam, hogy nyíljon már a nyüves kapu, mert bár szeretem a hideget, de esőben, idegenben, nagy árván, a betoloncolatlanság életérzésével együtt valahogyan nem viseltem túl jól.

05:30 Hát ez nem nyílik. Jó helyen vagyok egyáltalán? Már egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy nekem pont itt kéne lennem, de egy szál ember nem járt a közelemben, én meg egyre kisebbnek éreztem magam, az univerzumot és a francia-angol határt meg egyre nagyobbnak és elérhetetlenebbnek. 

05:55 Pyryt megkérem, nézze meg, és küldje el az állatorvos telefonszámát. Egy szó visszhangzik a fülemben, dobol folyamatosan: KASZTRÁLÁS!! De csak 9 után, akkor kezdődik a rendelés.

6 óra után valamikor végre kinyitják az ajtót, egy fekete egyenruhás emberke mászkál ki-be, vmi őrnek nézem, nagy nehezen elkapom később, elmondom a bajom, hogy a cicák papírjával gond volt, azt mondták, hogy itt kell várnom, de nem tudom, hogy kire, vagy mire, vagy egyáltalán mit kell tennem? Erre megkérdezi, hogy van-e jegyem, mondom hát volt, de csoportos, online, és lehúzott róla a Gonosz Supervisor, és így nálam most nincs jegy, bár kifizettem, de akkor sincs. Kedvesen elmagyarázza, hogy hát akkor nem mehetek be az épületbe, mert ott csak jeggyel lehet tartózkodni, de azért most beenged, mert ő nem tudja mit kell tenni, és kérdezzem meg a piano információjánál. Érdekes neve van a kompos vállalatnak. Aha, az P&O, csak hát franciásan mondta. Amíg én kérdezősködöm, addig ő nézi a cicákat, ne aggódjak. Ok.

Ekkora már 7 óra lesz, besuhanok, elmagyarázom a tényleg nagyon kedves nőnek, hogy mi a gondom, és nem tudom, hogy mit kell tenni. Ő meg elmagyarázta, hogy hát először is, el kell menni itt egy állatorvoshoz, ha kell, hív nekem taxit, és adott egy listát állatorvosok nevével, címével, telefonszámával, nyitvatartási idejével, aztán ott meg kell oldjam a papírgondot, aztán a taxi visszahoz, ezután tudjuk, hogy mikortól 24 óra múlva szállhatok fel a kompra (mivel minimum 24 órával az indulás előtt kell megkapni a kezelést), akkor megveszem a jegyeket, még egyszer, mert ugye nincs jegyem, hiába volt, nem számít, és aszongya 1 foot passenger + 2 cats = 59,70 Euro, ekkor csuklottam, és akkor ha ez megvan, akkor megvárom szépen a kompot, és akkor mehetek ágyő.

07:05-kor a teljes idegösszeomlás szélén álltam, ugyanis taxihoz kp kell, nekem meg van 10 fontom, meg úgy 4 euróm, a kártyámon még van valamennyi pénz, de még nem használtam külföldön, azt se tudom, működne-e. Az állatorvos szintén pénz, azt a 100-150 fontot (ami ugye euro.. khmm) túlzásnak tartottam, de hát ugye sose lehet tudni, külföldön mi mennyibe kerül. Nade taxiba citáljam be a cicákat, meg 3 táskát? Meg hogy oldom meg ezt egyáltalán? És honnan szerzek pénzt? Jó, felhívom Pyryt, hogy nézze meg mennyi pénz van a számlámon, hogy tudjak azzal a számolni, és valahogy kiderítem, mondjuk egy automatánál, hogy működik-e a kártyám itt. Aztán meglássuk, hogy rakunk rá pénzt, a többin ezután gondolkodom.

07:35 Már új fazon van, gondolom szolgálatváltás volt. Meginterjuvolom, van-e bankautomata, de sajnos egy kézben tartottam a kártyám és a telóm, és azt hitte telefonálni akarok. Aztán olyan szavakkal, hogy automata, atm, card, stb, eljutottunk a  valódi kérdéshez, és jött a nagyon valódi válasz: nem. Itt még nem volt időm sírni, mert előbb bekunyeráltam magam pisilni, mert kellett már, és bár hőcködött, hogy juuuj nincs jegy, akkor irgumburgum, nóbilding, de én meggyőztem, hogy riliveri fontos a dolog. 

07:40 Második mindjárt-összeesem-az-idegességtől pont. Oké. Van némi pénzem, de nem cash. Viszont nincs automata. Tehát ha valaki elrohanna bankfiókba befizetni nekem pénzt később, ami azonnal ott van a számlán, akkor se tudnék azzal mit kezdeni. Pyry kiderítette, hogy van egy western union a közelben, nem sok séta, és akkor ő tudna oda küldeni nekem lóvét, de hát nem tudok sétálgatni a cicák miatt. Szóval megállt az összes tudományom, hogy én ezt hogyan oldom meg, kicsit roskadoztam magamban. Egyetlen örömöm ekkor az volt, hogy egyrészt elállt az eső közben, amitől nem lett sokkal jobb, mert a levegő nyirkos maradt, a felhők is tovább hahotáztak rajtam az égen, de rájöttem arra is, hogy a hatalmas párnámat az utolsó pillanatban a macskákhoz nyomorítottam be, így végre nem kellett már állnom-sétálnom-guggolnom-tornáznom, hanem lecsüccsentem a cicák mellé, és magamba roskadhattam végre.

A főhadiszállás - alias katasztrófaközpont :)

Pyryvel beszélek, hátha kitalálunk okosat, közben hadarok nagyon, egyrészt mert rém ideges-izgatott voltam, másrészt mert bármikor lemerülhet a telefonom, a notebookról töltöm, de az is 50% már csak, és persze nincs ebben a táskában a töltője, hogy ha esetleg bejutnék, akkor lopjak egy kis áramot. Kivéve, ha konnektoruk sincs. 

Közben gondolkodom hangosan Pyrynek, hogy milyen lehetőségek vannak. Valaki Londonból értem jönne esetleg, itt elvisz jobbra-balra, kifizeti a dolgokat helyettem, aztán megveszi a jegyeket, megvárja velem a 24 órát, és visszavisz, esetleg nem várja meg, hanem értem jön, esetleg csak Dovernél vesz fel. Áh, sehogy se jó ez, ez így nagyon macerás, nagyon drága. Na mindegy, közben még mindig merülök, egyedül morfondírozok tovább.Közben Pyry szervez, körbeérdeklődik, telefonál, pedig már éjjel van  ott is.

08:01 sms Ypszi -> Pyry : Esetleg Csilláék Belgiumban tudnak segíteni? Legalább az itteni részben.

08:01 sms Pyry -> Ypszi: Csillát is megkérdem Belgiumból, hátha van ötlete.

Szóval tudunk, egyszerre jut eszünkbe Csilla, aki még ezen a szárazföldön lakik, és közben Pyry kiguglizta, kb 240 km-re lakik. Nem kevés, de nem is lehetetetlen. Hátha van valami ötlete, közben forognak a kerekek a fejemben, de csak háttérben, mert továbbra is a telefonon lógok.

08:25 Zsuzsa, aki az utazásomat szervezte elkéri az állatorvosom számát, hogy majd beszél vele jól, őt ismerve, szerintem az ürge nem áll meg utána a két lábán, az fix, és majd a konzulátust is hívja, hogy miben tudnak esetleg segíteni. Közben Pyry beszélt Csilláékkal, és vagy eljönnek értem és segítenek a macskaszerelőnél, vagy átveszik a cicákat kis időre, ami nagyon nem lenne opció amúgy, de tudom nagyon jól, hogy mennyire szeretik az állatokat, szóval erre is hajlok magamban, aztán elindul a gondolkodás, hogy nekik van állatorvosuk, felsejlik előttem egy meleg szoba képe, étellel (az egész útra tegnap reggeltől 6 db zacskós croissant vittem, és mire kibetoloncoltak, már meg is ettem), árammal, internettel. Ugyanis van ám wifi, meg ingyen, meg net, de nem így együtt! Ingyen el lehet érni a társaság honlapját, meg még párat, aztán szevasztavasz.

9-kor Pyry kiszáll az őrületből, aludnia is kell valamikor. Közben azért sok embert jól megijesztettem a hírrel, mindenki próbált segíteni, szóval az itteni információk tényleg CSAK a legfőbb elemek, így se lesz rövid a poszt.

Nem sokkal később beszélek Csillával, addigra már összeraktam a hogyanlennejó listámat, amit meg lehet természetesen vétózni, én csak elregélem a számomra legjobb megoldást, aztán egyezkedhetünk, egyelőre B tervről van szó, mert ha D-t sikerül elérnem végre, akkor lehet hogy tud valami mást is, de ha az embernek van B terve, nagyon rossz már nem lehet. Szóval ha arról van szó, értem tudnak jönni, leghamarabb 1kor tudnak elindulni, és 3 óra az út, szóval ha nincs más lehetőségem, további kb 7 órát kell várnom, ami odakinn kicsit húzós lesz, de nem baj, kibírom, majd többet ugrálok, meg megtanulok ritmikus sportgimnasztikázni, bármit jelentsen is ez, viszont fárasztóan hangzik. Vagy lesmárolok egy idegent, hiszen kutatások bizonyítják, hogy ismeretlen emberrel való csókolózás akár 1 C fokot is tud emelni az ember hőmérsékletén. Szóval van B terv, szuper, de még mindig nincs megoldva, hogy én hogyan jutok el Londonig. Egyre kevésbé tudok gondolkodni, aggódom a cuccok miatt is. 

9 után nem sokkal megtalált az állatorvos is, Zsuzsa nem lebzselt, szerintem leordította a haját is, ami valljuk meg őszintén, nem kicsit jogos. Én persze még mindig inkább kasztrálnám. Elmondta, hogy jaj hát hogy lehet hogy nem fogadják el, eddig ilyen probléma sosem volt, és bla, meg bla, meg egy kis bla is. Aztán mikor Csilláék beszéltek ez ügyben a dokijukkal, kiderült, hogy érdekes módon ő is tujda, hogy 24-48, úgy, ahogy elfogadják, szóval vagy a dokim hülye, vagy a magyar állatorvosi kamara. Közöltem is vele, hogy valahol hiányosság van, és az, hogy eddig nem volt gond, nem jelent semmit, mert ha meg se nézik az állatútlevelet, vagy csak felületesen, akkor egyszerűen csak azért nem volt ebből probléma még, mert nem derült ki. Ennyi!

10 környékén, vagyis előtte már egyre több egyenruhás, láthatósági mellényes, vókitókis emberke bámult meg az utcán, már nagyon elcigányosodtam közben, kezdtem berendezkedni és jólérezni magam, már csak egy kréta hiányzott a kezemből, hogy felrajzoljam újdonsült kéglim alaprajzát, ahol majd a következő húsz évet töltöm :) 

Aztán 4 lányzó odajött, franciául beszélgettek felettem, de annyit levettem, hogy már valszeg az egész kikötő tudja, hogy én miért vagyok ott, és még azt is tudták, hogy dösátt van nekem (= két macska, nem valami betegség:), aztán közölték, hogy hát én itt nem várhatok. Én meg lesápadtam abban a nanomásodpercben, hogy hát velem ne szórakozzatok, se kinn, se benn, legyek Kőmíves Kelemenné, vagy mi a rák?  Hát szállásoljam el magam a nemértettem hogy hol, nekem mindegy, én megyek ahova kell, szóval lerajzoltam az épületet, meg egy szép pöttyöt, hogy you are here, és hogy rajzolják már be, hova kell mennem, erre az épület belsejére mutattak, nade hogy jutok be oda? Ekkor az ajtóra mutattak értetlenül. És én így nem értettem, hogy de hát most én egyedül menjek, mert intézkedni kell, vagy mi van? Hát én nem hagyom itt a cicákat. Erre ők, hogy nem is kell, várjak szépen benn, az épületben. Teljesen összezavarodtam, és elregéltem, hogy de hát itt volt egy pasi, aki azt mondta, hogy no martini no party no ticket no building, és aztán volt még egy pasi, aki ugyanezt mondta, csak franciásabban, még kalimpált is a kezeivel hozzá, hogy nyomatékosítson. Látszott rajtuk, hogy nem értik miről beszélek, de nem érdekes, csak várjak szépen benn, ekkor már nagyon értetlen voltam, mert itt engem összevisszazavartak, és mondtam hogy hát ez így nehéz lesz, met hát ketrec, táskák, ekkor az egyikük kért tőlem aprót (ami még volt nekem:), elment a trolihoz (ami trolley), ez a csomagszállító kézikészülék, rátették a cicákat, mindegyik felkapott egy táskát, engem nem hagytak dolgozni, aztán bevonultak, nekem csak követni kellett.

Ekkor rögtön meg is mutattam a széket, hogy na, aki itt ült, az mondta hogy nem jöhetek be, dumáltak egymás között, akkor pontosítottam, hogy fekete egyenruhában volt, ekkor leesett nekik egy akkora tantusz, mint ide lacháza, és láthatóan nagyon csúnyán emlegették a felmenőjét az illetőknek, akik amúgy rendőrök lehetettek, vagy valami hasonló, szóval nem a céghez tartoztak. 

Betoligattak rendesen, már nem néztek olyan hülyének, aztán körbeugráltak, hogy kell-e a cicáknak valami, kérek-e meleg teát, vagy hozzanak-e valamit a bárból, de én már csak élveztem a jólétet. Aztán még kérdeztek a cicákról, és mentek dolgozni tovább.

Hát mindjárt más volt a helyzet kérem szépen. Kokit kénytelen voltam megsétáltatni, mert nagyon nem bírta már szegénykém, hiába sétáltunk kinn is. Prücsök meg továbbra is úgy be volt tojva, hogy ki nem mozdult volna a dobozban lévő dobozból. 

11 órára már bepakoltak a srácok a londoni szobámba, és úgy ötödszörre jutott eszembe, újra és újra, hogy milyen rettentő okos voltam, hogy még otthon felcimkéztem a pakkokat, de azért előtte írtam egy listát fejből, hogy mik lehetnek (a fényterápiás lámpámat, aki most hazatért, kifelejtettem, de az tuti cimkézett volt, szóval valszeg megvan), Laci tájékoztatott, hogy várták őket (már tudták ugye, hogy én bizony később érkezem), megmutatták a szobám, ami pici, és jól tele is pakolták, én meg írtó hálás voltam ezért (is). Viszont egy aggódnivalóval kevesebb. Mondjuk azért pár perc múlva megijesztettek, hogy "várták őket? de úgy volt, hogy nem lesz ott senki", szóval lecsekkoltam, hogy tuti jó címre mentek-e, de igen:)

11:20-ra eldőlt, hogy a B terv lesz A terv, Csilláék jönnek értem, már csak 4-ig kell kibírnom! El sem hiszem, hogy a legnehezebb rész megoldódott! Délig próbáltam szundítani, de egyszerűen nem ment, már megint túl sok minden volt bennem, és nem jött arra egyik kedves lányzó sem, hogy megkérjem, hogy nézzenek a cicákra, amíg én elrohanok ügyintézni. 

Így aztán délben megint elengedtem Kokit kicsit randalírozni, mert már nem bírt magával megint, szépen feltérképezte a környéket.

Időközben rájöttem, hogy Koki teljesen jól elvan pórázzal, szóval már oda se kellett figyelni rá, hogy merre kószál, így hamarosan a váróterem sztárja lett. Időnként odajöttek az utazók, a biztonsági őrök, mindenkinek volt pár kérdése, mi a nevük, miért nem tudja Koki kinyitni a szemét, fiúk-lányok-e, hol a másik cica, milyen okos a Koki, milyen szuper a mobilkuckó, stb. Az öt fős turistacsoport után úgy gondoltam, hogy most már ki kéne tenni egy kalapot, mert ez így nem járja, vagy a Koki nyakába akasztok egy táblát, hogy vak, és hogy az állatorvosra gyüjt, különben nem mehet Londonba lakni. Amúgy szerintem sosem felejtem el azt az angol kifejezést, hogy: tick treatment!

Szóval nem unatkoztunk, de már kezdtük jól érezni magunkat, én meg addig is gyakoroltam az angolt, bár nem igazán vették figyelembe, hogy csak töröm, hadartak, mintha fordulatszámra fizetnének nekik.

Ziraf mar nem birja, Koki meg kiskiralyoskodik (Prucsok el van bujva jol)

Miközben nagy elánnal fotóztam a dögöket, a wifi bódéból kijött egy bácsi és nagyon aranyosan felajánlotta, hogy lefotóz engem a Kokival, aki éppen hozzámbújva tisztálkodott, de hárítottam, hogy én nem szeretek képeken szerepelni, de azért megköszöntem.

12:30 Csilláék elindultak értem, már nagyon tűkön ültem, vagyis inkább álltam, mert ülve nagyon nyomódtak a feszülő belső szerveim:) Az állatorvos is megint hívott, hogy hát ő a kamarával is beszélt, és hát nem értik mi a gond, és csak valamiért biztos kötekedtek (amúgy ebben van valami), mert hogy a kullancs kezelésnél pont az a lényeg, hogy megkapja a tarkóra cseppentést a cica, 24-48 órán belül kezd el hatni, és még 3-4 hétig hat, tehát elméletben az hogy 48 óránál régebben kapta meg, még jobb, mert hogy már tuti hat, és nincs rajta dög, és nem viszi be az országba (amúgy igen, ebben van valami), de azért felajánlotta, hogy hát mégiscsak az állatútlevél miatt kerültem bajba, és nekik van biztosításuk, szóval majd beszéljünk meg valamilyen kompenzációt, és úgyis lesz, csak előbb érjek már Londonba!

3 környékén megérkeztek Csilláék, bepakoltuk cilákat, pakkokat az autóba, és még egy 3 órás út várt ránk visszafele, de már nem számított, mert MEGMENEKÜLTÜNK! A mosdóban azért hagytam ajit előtte :)

A többit még később megírom, sok volt ez így, és fáj a keresztcsontom, komolyan. Elvégre egyik reggel 7től másnap este 7ig ültem, autóban, kisbuszban, utcán, váróban, majd megint autóban. Ez barátok között is 36 óra, Magdi anyus számolta ki. Naugye.

(folyt.köv.)