MÍNUSZ EGY - A pokolból a paradicsomba

Szóval ott tartottam, hogy 29-én 3 körül megérkezett a felmentősereg, Csilla és Gyuszi személyében, jól megölelgettek, aztán berámoltuk cicákat, pakkokat, és suhantunk Overijse felé. Az úton Gyuszi beszélt az állatorvossal, és bár a rendelési idejének vége, azért vár minket, szóval rögtön odamegyünk. Az út eseménytelen volt, a lányok nyugiban voltak. Pyryt tájékoztattam, hogy már úton vagyunk, így megtudtam, hogy értem izgul a fél világ, és Ribizli gyűjtést is szervezett volna nekem, ha kell. Pedig én ezt meg sem érdemlem. Csudijó dolgom van ám nekem, ha jobban belegondolok!

Belgium még mindig olyan, amilyenre emlékeztem, az a környék meg hát még jobb. Szép házikók, és olyan letisztult, nyugodt, csendes vidéknek tűnik, ahol ha ellopnak egy biciklit, hetekig a borzsasztó bűntényről beszélnek. Útközben betértünk egy útmenti egységbe harapni valamit, mert éhesek voltak Csilláék, én annyira nem, de azért legyűrtem egy sültkrumplit, és igazából jól tettem, mert nemsoksemmi kaját láttam az utóbbi 36 órában (előtte sem ettem sokat, hogy az idegességtől ne járjak aztán rosszul:)

Az állatorvos tényleg olyan, ahogy Csilla leírta, nagyon kedves, korrekt, és nagyon jó az angolja, ami nem furcsa, mert flamand, és a flamand tévében úgy szokás, hogy eredeti nyelven adják a műsorokat, és felirat van alattuk, hát nagyon helyes. Szóval a doki megnézte az összes papírt, lecsekkolt mindent, és elmondta egyesével, hogy ez is rendben, ez is, de hát a tick treatment, hát az nem, valóban, szóval ő most beírja új időponttal, és mivel időközben lejárt a féreghajtó is, azt is beírta újra. Szépen elmagyarázta, hogy a kezeléseket nem fogja meigsmételni, mert az nem lenne jó a cicáknak, viszont a kullancskezelés ugye még hatásos, és a féreghajtó is az volt, azóta meg úgyse jártak semerre a cicák, nem lesz gond, de ha rákérdeznek, akkor azt kell mondani, hogy perszeeee, meg volt újra! A papírmunka 24 Euro volt a két cicáraTényleg, nagyon nagyon kedves és segítőkész, és mosolygós a doki, nagyon nagyon szimpatikus, remélem találok hasonló figurát Londonban, mert január elején már újra oltani kell őket.

Dokitól suhantunk „haza”. 7 környékén érkeztünk meg. Hát már mindenki ott tolongott, hogy lássa a cicákat, meg üdvözöljenek engem is. Hihetetlen fogadtatásom volt, mintha egy régi barát lennék, akit ismernek ezer éve, és most csak úgy kisegítenek. A cicákat beraktuk a dolgozószobába, aztán kicsit harcolnom kellett, hogy én is hadd aludjak ott, mert hogy vendég földön nem alszik, de a végén kaptam egy felfújható matracot, nagyon fain volt, szóval befészkeltük magunkat a dolgozószobába jól. Gyerekek ott nézegették a cicákat, hogy milyen arik, csak Koki merészkedett ki a végén, Prücsök tartozkódott az ismerkedéstől. Dávid és Barnus ott is maradtak, próbálták csalogatni a cicákat, meg beszélgettünk közben.

Aztán meg lett mutatva a ház, ahol elsőre és másodikra is eltévedtem, megnézhettem a gyerekek szobáit is, sőt kaptam váltóruhát, mert már régóta egyben voltam, kezdtem igazán csövesnek érezni magam, és bár volt nálam ruhanemű, de azokat még nedvesen szedtem le a szárítóról, előző hajnalban, és valahogy nem száradtak meg útközben. Csilla felajánlotta, hogy másnap átmossuk és megszárítjuk őket gépben, én meg csak néztem ki a fejemből, és jól elfogadtam meglepetésemben (mondjuk anélkül elég rosszul jártam volna:).

Megismertem az állatokat is, Tasso egyszerűen tünemény, kisebbnek gondoltam kép alapján, de egy jámbor kis mackó, egy nagy gyerek, gyönyörű plüsskutya, juj hát aki nem szeret bele rögtön, azzal valami baj van. Boci nagyon barátságos volt, azok a tarka színek, meg a kis buci feje nagyon imádnivaló, Frici először nem akart barátkozni, aztán lehet hogy elfelejtette, hogy idegen vagyok, mert megsimogathattam, ő is rendkívül kedves jószág, és amolyan ragadozó-macska formája van, a járása is hasonló, de állítólag elég buta és félénk  (másnap Ziráftól is úgy megijedt, hogy elkezdett zihálni, amikor megmutattam neki, azt hittem, infarktust kap szegénykém.) Büdicica érdeklődött nagyon utánunk, de esze ágában sem volt engedni, hogy szeretgessem, nekem ahhoz még bizonyítani kell, időnként azért provokált azzal, hogy jó közel haladt el mellettem, hogy próbálkozzak, amit ő aztán úrinősen visszautasít.

A nyuszinak teljesen tökolyan ketrece volt, mint a cicáknak, csak a rács színes volt. Rendkívül puhaszőrű a kis fekete nyuszmó, nagyon kis kedves jószág az is, a nevét persze elfelejtettem. Az az orrmozgás, meg azok a fülek! :)

A pipik kinn voltak, és szerintem már aludhattak, vagy elbújtak, mert nem láttam őket, viszont volt 3 kalitka madár is, az egyikben hiába volt 4 fészek, a drágák egymás hegyén-hátán egyben nyomorogtak :) Már szunditime volt nekik, mire hozzájuk értem, szóval nem bolygattam őket. Mikor megérkeztünk, valamelyikük megszólalt, amitől Koki jól megijedt, nem sok madárral találkozott még ilyen közelről.

A vacsora közös volt, bár én már tele voltam, azért beültem, az egész család együtt, még Eszti barátja is ott volt, aki juj nem tudom hirtelen milyen nyelvű, de angolul beszélgettek. Az ilyesmi családi vacsorákat el bírnám viselni, azt kell mondjam. Gurgulázó nevetések, jó hangulat, időnként kis angol csevely, egyéb mesélnivalók, történetek, tényleg nagyon hangulatos volt, és egyáltalán nem éreztem magam kívülállónak, de még Simon sem, pedig ő aztán nem sokat értett a magyar szövegelésből.

Vacsi után megbeszéltük, hogy mikor jó Csilláéknak visszavinni engem Calais-ba. Amellett maradtunk, hogy mivel a lábasjószágnak (foot passenger :) indulás előtt legkésőbb 45 perccel be kell csekkolnia, ezért a 10:55-ös komppal kéne mennem, mert akkor ha 6-kor elindulunk, 10:10-re akkor is odaérünk, ha dugó lenne. D meg értem jön Doverbe ahogy tud, várni már igaz tudok, feketeöves várakozó vagyok már.

Közben gyerkőcök a dolgozószobában kezdtek hozzászokni az új környezethez, Prücsök felmászott mindenre és bebújt minden kis helyre, Koki inkább az üres alsó polcba fészkelte be magát, vagy a szőnyegre. Próbáltam blogot írni, de képtelen voltam ülni, fekve meg nem ment, szóval kicsit bejelentkeztem mindenhol, aztán pihentettem az ülőgumóimat.

Éjjel persze még inkább randalíroztak, alig tudtam aludni tőlük. Otthon ugye már hangról tudom, hogy melyikük éppen mit csinál és hol, de itt csak paráztam, hogy levernek/megrágnak/szétkarmolnak valamit, vagy épp beleszorulnak. Rájöttem elég hamar, hogy mégiscsak kellett volna az a paplan, mert bizony sikerült megfáznom, éreztem a torkom,  és időnként kirázott a hideg, szóval jól összekuporodtam, és odabújtam Prücsökhöz, aki elég hamar tudta, hogy hol a helye :)

Folyt köv. (képek később)