Az még megvan, hogy hétfőn reggel megmutattam M-nek, hogyan lehet a fürdőajtót csendben nyitni-zárni. Aztán péntekig semmi. A második napon kezdett fura lenni, mintha nem emlékeznék dolgokra, aztán egyre furább lett minden, egyre inkább mások beszámolóiból raktam össze, hogy mit csináltam, vagy mondtam. A végén rájöttem, hogy a lorazepam lehet a bűnös, aztán hiába hagytam gyorsan abba, még egy ideig hatott, szóval igazából 4 napom eltűnt.
Annyi rémlik, hogy D-nek ajánlgattam a neocitránt, mert beteg. Betettem valakivel a bicajt a kazánhoz, remélem nem feszítik fel, a két ajtó között van. J-vel egyszer elmentem vásárolni, de semmire nem emlékszem, csak a joghurtra. De még a boltra sem. Közben postára adtam a TC ellenőrzésre a papírokat, és még szerencse hogy annyi eszem volt, hogy lefotóztam mindent, különben nem tudnám,hogy egyáltalán mit írtam nekik. Remélem nem veszik bunkóságnak, hogy úgy kezdtem: Öröm az ellenőrzésük részese lenni. Juj. Csak legyen humorérzékük.
Szóval négy napom rendesen eltűnt. Nem viselkedtem furán, csak egyszerűen nem emlékszem szinte semmire. Csak képek ugranak be, mintha másnapos lennék, és nem tudnám hogy jutottam haza. De azért eléggé ijesztő, mit ne mondjak. Szerencsére a lorazepam az opcionálisan szedhető bogyó volt, így le lehetett tenni minden baj nélkül. Soha többet lorazepam!
Újabban viszont az van, hogy A beveszi magát a konyhába, ott megy a filmnézés laptopról. Persze vígjátékot néznek, persze vihognak, persze felhallatszik. Az ajtókkal se bánnak kesztyűskézzel, a szobát és a fürdőt úgy csapják be, hogy a macskák ugranak egyet ijedtükben. Én is ugranék két métert, ha lenne két szabad méterem a szobámban. Az éjszakai bogyó a legelején elálmosított, meg kicsit kába voltam tőle másnap délutánig, de aztán már megszoktam. Viszont rajtam a szédülés rendesen, de az lehet a migréngyógyszerektől.
0 comments:
Post a Comment