Az első szobám

Amikor először láttam meg a szobámat, majdnem sírva fakadtam. Vagyis ez így, ebben a formában nem igaz, mert amikor először megpillantottam, éppen pakolásztuk fel a cicákat, maradék cuccokat, szóval nem volt időm felfogni a helyzetet, viszont amikor magamra maradtam, egyedüli humanoidként a szálláson, igencsak nekikeseredtem. Próbáltam magamba roskadni, csak nem volt elég hely hozzá. 

Gondoltam én, hogy nem egy hodály fog várni, de hogy ilyen picike a szobácska - mert szobának nevezni maróan ironikus lenne -, azért az meglepett. Óriási szerencsém volt, hogy az ajtó kifele nyílt, gondolom nem véletlenül, ugyanis befele nem lett volna elég hely hozzá. 

Nos, nézzük csak, a lyuk hossza: ágy+szekrény, ami az ajtó felőli oldalon még kevesebb volt, egy beszögellés miatt, a szélessége pedig ágyszélesség+órmótlan bőrfotel, ami később asztalként funkcionált. A fal se volt igazi fal, egy farostlemez volt igazából, úgy lett szobának minősítve az a kis terület. Az ablak a kertre nézett, ami az alsó szintről volt megközelíthető, és ahol bolgárok laktak, szóval láthattam, hogy van kert.

Ja igen, nem említettem, hogy a ház alsó és felső szintje el van különítve, szépen le van zárva. A lakótársaimmal csak később találkoztam, mindenki dolgozott, mikor beestünk a cuccokkal, vagy éppen jól elbújtak.

Az első pár percben nem is tudtam hirtelen, hogy hova nyúljak, mit csináljak, annyira pihenni akartam már, de ugye mindent elárasztottak a pakkok. Az ágyat, a padlót, a fotelt. Ha a szekrénybe akartam tenni valamit, előbb el kellett rámoljak az útból, hogy ki tudjam nyitni az ajtaját egyáltalán. Végtelen, ördögi körforgásnak tűnt az egész, szóval először csak leültem, vagyis másodszorra ültem le, először sírásra görbülő szájjal, elkeseredetten helyet toltam magamnak az ágyon, és kis utat rugdostam az ágyig, hogy legalább ülni legyen helyem.

Úgy kemény fél óra önsajnálat után erőt vettem magamon. összezippeltem a pakkokat, felhasználtam az ágy alatti és szekrény feletti területeket. Ezután jött a következő döbbenés, van két szekrényem, és mindkettő akasztós. Hurrá! Milyen jó, hogy alig van akasztós ruhám, könyvem és egyebem annál több, és erre összesen két picike polcom! Olyan nagyon boldog vagyok! Tényleg igyekeztem pozitívan gondolkodni :)

Nade sokórás pakolászás és morfondírozás után már láttam a kiutat. A cicák ketrece szétszedve befért az ágy alá. Mivel nagyon valószínű volt, hogy nem kell itt sokat maradnom, mert átmehetek D-hez legálisan a cicusokkal, így pár dobozt (pl a könyveset) nem is nyitottam ki, a lengébb ruhák maradtak a bőröndben, és minden, ami nem volt túl fontos, az a szekrények aljára, vagy épp tetejére kerültek. Elkészítettem a szuper íróasztalomat az undorító bőrfotel és a szárazontörölhető táblám segítségével, miután kénytelen voltam letenni arról, hogy átrendezem a szobát, lévén hogy egyik bútordarab sem volt mozdítható. Vagy túl nehezek voltak, vagy rémesen nyikorogtak, így nem kockáztattam, hogy szétessenek a kezeim között.

Tehát nagyjából sikerült belakni, otthonosabbá és praktikussá tenni a Lyukat, amitől először nagyon megrettentem. Legnagyobb igyekezetem ellenére sem lett sokkal több hely azonban a pakolás végére. Mintegy félszer fél méter hely volt.. öö.. mondjuk állni. Szóval ülhettem a szobámban, az ágyon, meg fekhettem is rajta, esetleg állhattam a szoba közepén, ennyi mindent lehetett csinálni az én birodalmamban. 

Persze aki macska, az elbújhatott még az ágy alá, a fotel mögé, vagy épp kiülhetett az ablakba kukucskálni, és még ott volt a rosszul záródó szekrény is, amibe tökjó bemászni. Amelyik macska mást mond, az hazudik!

(Ezt a posztot 2011.02.03-án pótoltam, mert lusta dög vagyok!)