Reggel szokatlan módon örültem a felkelésnek, mivel a mozgással némileg javítottam fázó végtagjaim közérzetén. Nagyon szorgos kis délelőttünk volt, először is kiderült, hogy a gáz és villany kártyával működik, amiket feltöltés után az órákba kell dugni, melyek még az aktuális egyenleget is képesek mutatni. A kártyákat állítólag a közeli boltokban lehet valahol feltölteni. Ilyen rendszerrel én még nem találkoztam, de nagyon nem borította fel az életemet az újdonság varázsa :)
Mivel durván allergiás vagyok a padlószőnyegre, vagyis inkább a benne lévő porra illetve gusztustalan kis poratkákra, elmentünk D-vel parkettát venni, elég olcsót találtunk, sőt az utolsó pakk még olcsóbb volt, mert hiányzott a csomagolás. Ha jól emlékszem, majdnem féláron adták emiatt a kis hiba miatt. Hogy mik vannak?
Ezt követően D-vel ketten parkettáztunk, a padlószőnyegre fektettük le a lapokat. D mért, én fűrészeltem, aztán együtt leraktuk, pattintottuk, kalapáltuk, szóval megcsináltuk. Vágogatáskor úgy néztem ki, mint egy kismajom, mert lábbal fogtam a parkettalécet a művelet közben. Tényleg, mint egy felöltöztetett maki, olyan hatást kelthettem, már csak egy csokor banán hiányzott a fejemből. Időközben, mivel túl sok vér került a koffeinkeringésembe, kimentem felfedezni a környéket, boltot keresve. Találtam is egy ahhoz képest nem is drága üzletet, hogy nonstop volt. Ráadásul a "kék bolt" vagy lengyel, vagy román, vagy valami hasonló, teljesen elfogadható termékeik vannak, az én szájízemnek is, csak laktózmentes tej nem volt sajnos.
Kiadósnak nem mondható, de reggeli és kávé után folytattuk a hangyáskodást, takarítottunk, leltárt készítettünk a szobákban található tárgyakról, a hiányosságokról amit eddig észrevettünk.
Megkérdeztem, hogy mikor jön új lakó, pontos választ nem tudtak adni (??), de azt bizton állították, hogy ma tuti nem.
Már láttam is magam előtt a forró fürdőt, ahogy Viggo nevű kiskacsámmal együtt szeljük a habokat, talán még dúdolgatásra is vetemednék. Előtte azonban elkezdtem berámolni szép komótosan a szobácskámba, nem siettem el, hiszen van időm.
Este 9 környékén épp a pancsolással kapcsolatos terveimet szövögettem már, hogy utána békés álomba szenderedhessek gyapjas kis bárányokat számolgatva, mikor kopogtak. Úgy reagáltam erre, ahogy a nem várt vendégekre általában szoktam: figyelmen kívül hagytam. De csak kopogtak megint, és elég türelmetlenül. Lesomfordáltam tehát az ajtóhoz, amit eszem ágában sem volt kinyitni, hiszen szemeim előtt láttam már, ahogy magukat lexikonügynöknek álcázó Hasfelmetsző Jack-ek dörömbölnek a sötét házakba, ahol csak magányos nők élnek, majd hahotázva lépnek át megcsonkított testemen, hogy elvigyék a kávém, a cukrom, a cicáim, és az új parkettám. Na nem!
A kopogás csak nem szűnt, és az a tény, hogy nem egy ember hangját hallottam átszűrődni az ajtón, egyáltalán nem nyugtatott meg. Azonban a hanglejtés ismerős volt, és ez volt az egyetlen dolog, ami miatt aztán magyarul kiszóltam, nagyon elmésen és trükkösen megfogalmazva a következő kérdést:
- Ki az?
- Balázs! - jött a válasz, amivel én nem nagyon lettem okosabb. Bár eszembe jutott, hogy általános harmadikban ültem egyszer Balázs mellett, és volt még egy Bazsi az osztályban, és a tabáni cserkészcsapatban is volt egy, nem sok esélyt adtam annak a lehetőségnek, hogy valamelyikőjük isteni útmutatást követve talált volna rám.
- Egy pillanat! - húztam az időt, és felhívtam D-t, hogy ő tud-e valami Balázsról, de nem értem el, így A-t tárcsáztam:
- A, figyelj, itt van valami Balázs, de nekem azt mondtátok, hogy ma nem jön senki.
- Ja, de, elfelejtettük mondani, engedd be, ő az új lakó.
Bravó! Az ajtót kinyitva megláttam a kissé (és talán az ő szempontjából nézve jogosan) ingerült Balázst, és két, egyértelműen alkoholtól vidám társát. Szuper. Őket legszívesebben kinn hagytam volna, de hát ki vagyok én a 164 centimmel?
Szóval bejöttek mindannyian, én meg árgus szemekkel figyeltem, hogy ki merre mit csinál, és igazán tanácstalan lettem, mert fogalmam sem volt arról, hogy ők akkor maradnak-e, vagy csak segítettek azt a pár cuccot rámolni, vagy mi a szösz. A fiúk ezután eltüntek picit, majd visszajöttek, kólával, whiskyvel, úgyhogy magamba roskadtam, és lemondva a forró fürcsiről inkább én is kértem egy adagot, hogy el tudjam viselni a hangoskodásukat, és ne kapjak ideggörcsöt attól, hogy én már berendezkedtem az egyedüllétre, erre mégsem, és nem is egy embert kapok rögtön a nyakamba, hanem hármat, nagy hanggal.
A taktika bejött, egyrészt mert már nem utáltak annyira, mint amikor nem akartam kinyitni az ajtót, másrészt már nem utáltam őket annyira, mint amikor kinyitottam nekik az ajtót. Szép lassan hazaszivárgott a két vidám barát is, Balázs pedig egy másik szobába költözött, mivel amit neki néztek ki, abban még az én csomagjaim bóklásztak.
Fáradtan rogytam az ágyikómba, az én idegrendszeremnek ez sok volt, sok ember, sok változás, amivel semmi bajom nem lenne, ha nem másra készültem volna fel. Emiatt is szeretem a "nemtudom" választ, mert akkor legalább semmire sem készülök, de így, ha már beálltam valamire, nehezen alkalmazkodom. Ó atyám, 6:30-ra kell menni, én meg dög fáradt vagyok. Pff..
(Ezt a posztot 2011.02.15-én pótoltam, mert lusta dög vagyok!)
0 comments:
Post a Comment